Posted by: Kovács Péter | June 15, 2009

40%-al csökkent a diákmunka kínálat Magyarországon

Forrás: INDEX.hu

A legnagyobb magyarországi diákmunka-szervező cégek adatai szerint a gazdasági és pénzügyi válság miatt az idén nyáron a korábbi évekhez képest mintegy 35-40 százalékkal kevesebb fiatal tud elhelyezkedni. Bár a Meló Diák, a Fürge Diák, a Pannon Work és a Mind-Diák Szövetkezet szakemberei is egyetértenek abban, hogy az ország különböző részei között e tekintetben is jelentősek a különbségek (hiszen míg a fővárosban és környékén 15-20 százalékos csökkenést regisztrálnak, az ország keleti felének egyes térségében egyáltalán nincs nyári munka).

Növeli a gondokat, hogy a május végi adatok szerint idén a korábbi éveknél 15-18 százalékkal több fiatal szeretne időlegesen munkát vállalni – talán éppen a válság miatt elapadó családi források miatt. A munkaerő-közvetítők és iskolaszövetkezetek adatbázisából az is kitűnik, hogy kevesebb nyári álláshelyet hirdettek meg a multinacionális üzletláncok. Rendkívül óvatosak az idényjellegű foglalkoztatásra korábban nyitott balatoni vendéglátók, ám a legnagyobb visszaesés ebben a tekintetben az ipari üzemekben tapasztalható.

Ugyanakkor néhány százalékkal nőtt a kereslet a mezőgazdaságban. A dél- és nyugat-dunántúli térségben négy telephelyet működtető Villamos és Elektronikai Alkatrész Gyártó Kft. humánpolitikai igazgatója, Sebestyén Ferenc elmondta: míg az elmúlt években átlagosan 30-40 diáknak kínáltak munkát, az idén egyetlen ilyen állást sem hirdettek meg. A rendelésállomány csökkenése miatt februárban és márciusban összesen 80 fővel voltak kénytelenek csökkenteni a létszámot, áprilisban pedig a négynapos munkahetet is be kellett vezetni. Az elmúlt hetekben egy kicsit javult a helyzet, s ma úgy tűnik, szeptember végéig több feladatuk lesz. Ezt és a szokásos nyári karbantartást, takarítást az elbocsátott dolgozók egy részének visszahívásával oldják meg, amire már korábban ígéretet tettek.

A szezon egyelőre annyira bizonytalan, hogy nem mer diákmunkahelyeket hirdetni a Balatonon és a Velencei-tónál több mint fél tucat különböző vendéglátó-ipari egységet üzemeltető Szivárvány 2000 Kereskedelmi Kft. sem, jóllehet korábban nyaranta 120-150 diák is pénzkereseti lehetőséghez jutott a cégnél. Kovács Sándor kereskedelmi igazgató szerint egyelőre még azon felnőtt dolgozók közül sem hívtak vissza mindenkit, akik hosszú évek óta idénymunkát végeznek a cégnél. Még nem tudni, mit hoz a július és az augusztus, de nagyon úgy tűnik, hogy a társaságnál gyakorlaton lévő vendéglátó-ipari tanulókon kívül másnak nem lesz lehetősége diákmunkára – mondja a szakember, hozzátéve, már a kereskedelmi és iparkamaránál is kezdeményezték, hogy a diákok foglalkoztatását központi források vagy kedvezmények is segítsék, mert aligha van rosszabb üzenet egy tettrekész fiatal ember számára, mint visszautasítani a jelentkezését. Ráadásul – mint az már most is érzékelhető – közülük jó néhányan a feketegazdaság felé veszik az irányt.

Úgy tűnik, jóval kevesebb lehetőséget kínálnak az idén a munkát kereső fiataloknak az önkormányzatok, illetve a tulajdonokban lévő cégek is. Az “élmezőnybe” tartozó Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Győrben “csak” a felére csökkent a diákoknak meghirdetett álláslehetőségek száma, a legtöbb helyen viszont már nem is kínálnak ilyet. Csapó Károly, a dél-zalai kistérség munkaerő-gazdálkodással foglalkozó referense szerint a helyhatóságok zöménél az elmúlt hónapokban teljesen háttérbe szorult ez a kérdés. A korábban diákok által végzett feladatokat – például parktakarítást, ároktisztítást, parkolójegy-értékesítést – vagy vállalkozásba adták, vagy a közmunkások végzik. Jóllehet csupán a térségben mintegy ezer fiatal szeretne nyári keresethez jutni, amiből táborba mehetne vagy kirándulhatna.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Categories

%d bloggers like this: