Posted by: Kovács Péter | July 28, 2009

Új operációs rendszert fejleszt a Google

Forrás: CW.hu


 

Miután a Microsoft bejelentette, hogy a következő években több milliárd dollárt pumpál a Bing kereső fejlesztésébe, a Google válasza sem váratott sokat magára: jövő nyáron érkezik a Google Chrome OS.

Miután az Ars Technica és a The New York Times is megszellőztette az alig kilenc hónapos Chrome böngészőre épülő OS hírét, tegnap a Google hivatalos blogján is bejelentették az új operációs rendszert. Egyelőre annyit tudunk, hogy az ugyancsak Chrome néven futó projektből a tervek szerint 2010 második felére lesz végleges termék, addig a Google a nyílt forráskódú közösség programozóinak segítségére támaszkodva fejlesztené a Linux kernelen futó rendszert. A Chrome OS először a netbookokat célozza meg; érdekesség, hogy az eredetileg mobileszközökre szabott Google Android is megjelent már ezeken a gépeken, bár a Google hansúlyozza, hogy a Chrome-projektnek semmi köze sincs az Androidhoz. Az új Chrome operációs rendszer egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy x86-os és ARM processzorokon egyaránt fut, ami nem csak a Microsoft, de az Intel szempontjából is izgalmassá teszi a bejelentést.

A Google és a Microsoft versenyében nemrég emelkedett igazán magasra a tét. A MS vezérigazgatója, Steve Ballmer június közepén azt nyilatkozta, hogy cége a következő öt esztendőben a vállalat operatív bevételeinek 5-10 százalékát akarja a Bing internetes kereső fejlesztésére fordítani. A Microsoft online szolgáltatási egysége az elmúlt években csak vitte a vállalat pénzét, de most úgy tűnik, hogy a május végén bemutatott új Bing keresőszolgáltatás hosszabb távon is sikeres lehet. A Microsoft operatív forgalma egyébként 4,4 milliárd dollár volt az elmúlt üzleti negyedévben, azaz 10 százalékkal számolva akár évi 1,8 milliárd dollárt is a Bing fejlesztésére és népszerűsítésére fordíthatnak. Ballmer sajnálatát fejezte ki, hogy vállalata nem lépett be jóval korábban az internetes keresőpiacra; a Bing részesedésének növekedésével kapcsolatban türelemre intett, hiszen az Xbox játékkonzol esetében is nagyon hosszú idő telt el, amíg nyereségessé vált annak gyártása.

Vége a lövészárok-háborúnak?
A Google Chrome OS bejelentésére néhány héttel Ballmer nyilatkozata után került sor, nem sokkal a Windows 7 érkezése előtt. A Google korábban nem sok erőfeszítést tett, hogy bármit is szembeállítson a Windows rendszerrel, ami a Microsoft PC-s dominanciájának és anyagi-erkölcsi erejének alapja. Úgy tűnik, most érkezett el annak az ideje, hogy a versenykorlátozó megoldások és piaci magatartás rendszeres kritikáján túl valódi termékkel is előálljanak; a Chrome operációs rendszerről a Google vezérigazgatója, Eric Schmidt és a vállalat alapító elnöke, Sergey Brin még ezen a héten tájékoztatást ad egy médiakonferencián.

Persze a Google dolgát mindenképpen megnehezíti, hogy a Chrome böngészőt saját becslése szerint is “csak” 30 millióan használják, ami elenyésző piaci részesedést jelent az Internet Explorerhez képest, és az évtizedes piacvezető pozícióit amúgy sem könnyű megingatni. Ezzel szemben a Google online alkalmazásai már jelenleg is életképes alternatívát jelentenek a Microsoft aranybányaként működő irodai szoftvereivel szemben, és az utóbbi időben a keresőóriásnak vezető szakembereket is sikerült magához csábítania fő konkurensétől. A Chrome OS-nek is éppen ez lehet az erőssége: mint azt Sundar Pichai, a Google termékmenedzsmentért felelős alelnöke kiemelte, egyre többen használják gépüket a webre utalva. Információkat keresnek, e-maileket és híreket olvasnak, vásárolnak vagy beszélgetnek az ismerősökkel, ezzel szemben a napjainkban elterjedt operációs rendszerek alapjait akkor rakták le, amikor a világháló még nem is igazán létezett. Ezek szerint a Chrome számára ideális ugródeszkát jelentenek az éppen ilyen felhasználásra tervezett, olcsó netbookok.

Új lehetőség az ARM processzorok előtt
A Google blog bejegyzése szerint a Chrome OS x86-os és ARM processzorokon is fut, és a vállalat több OEM-mel is tárgyalásokat folytat, hogy az új operációs rendszere jövőre minél több netbookon megjelenjen. Az alkalmazásfejlesztőknek annyit üzentek, hogy maga a web a platform, vagyis minden web-alapú alkalmazásnak automatikusan működnie kell a Chrome OS alatt, és mindenki a választott webes technológiát felhasználva írhat hozzá újakat – ezek az alkalmazások nem csak a Chrome-, de a Windows-, Mac- vagy Linux-környezetben futó, standardizált böngészők alatt is működőképesek.

A Chrome OS lökést adhat az úgynevezett smartbookok terjedésének, melyekről a Microsoft korábban igencsak szkeptikusan nyilatkozott, és nem kívánta rájuk portolni operációs rendszereit. Az ARM támogatás abból a szempontból is érdekes, hogy jelenleg a netbookokon az Intel Atom platform tekinthető egyeduralkodónak, és az Intel az Atommal szeretné megvetni a lábát az okostelefonok és más, beágyazott alkalmazások piacán – pont az ARM konkurenseként. Ha a piac jól fogadja a Chrome OS-t, akkor a fagyi visszanyalhat, vagyis az ARM váratlanul piacot nyerhet a netbook-szegmensben.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Categories

%d bloggers like this: