Posted by: Kovács Péter | August 19, 2009

Mélyrepülésben a játékipar

Forrás: INDEX.hu

A hardvereladások 37 százalékkal csökkentek, szoftverekből 27 százalékkal fogyott kevesebb, mint egy éve. Bajban a játékipar.

A Sony PlayStation 3, a Microsoft Xbox 360 és a Nintendo Wii forgalma is jelentősen csökkent júliusban az NPD szerint [1]. A piacelemző azt állítja, hogy a 2008-as bevételhez képest 24 százalékos visszaesést könyvelhet el a játékipar, a havi forgalom 848 millió dollár volt.

Nincs fény az alagút végén

A csökkenés azért is érdekes, mert sok elemző úgy gondolta, hogy ez a szegmens jól ellenáll majd a válságnak. Ezzel szemben most már folyamatos a visszaesés. Sőt, fokozódik, mert a 28 százalékos csökkenés messze felülmúlja az NPD eleve pesszimista becslését is.

A piacelemző szerint a július már sorban a hatodik olyan hónap, ami gyengülést mutat a korábbi időszakokhoz képest. Az iparág várhatóan továbbra is harmatosan teljesít majd, ugyanakkor vannak olyan játékok, amik sikerre számíthatnak, és a forgalmat is megnyomhatják.

Hardverfronton a legrosszabb a helyzet: a 281 millió dolláros forgalom 37 százalékos visszaesést jelent, ami messze rosszabb eredmény a vártnál. Szakértők szerint amennyiben a konzolértékesítést nem sikerül valamilyen módon gyorsan felpörgetni, komoly válságba kerül az iparág.

Azért nem mindenkit sújt egyformán a gyengülés. A Nintendo például egész jó eredményt tudott elérni DS kézikonzoljának hála, amiből 539 ezret értékesítettek júliusban. A hónap második legsikeresebb játékgépét is a japán cég gyártotta, a Wii-ből 252 ezret tudtak eladni. A harmadik helyen az Xbox 360 végzett 203 ezer darabbal, míg Sony PS3-ból 122 ezer fogyott.

A szoftvereladások 437 millió dollárra estek vissza. A legsikeresebb program a Wii Sports Resort volt, de a az öt legkeresettebb játék közé beverekedte magát a Mario Kart is, ami 2008 áprilisában jelent meg.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Categories

%d bloggers like this: