Posted by: Kovács Péter | September 10, 2009

Tömegvándorlást indított el a válság

Forrás: INDEX.hu

A világgazdasági válság jelentős hatást gyakorolt a világ különböző országaiban dolgozó vendégmunkások tömegeire. Európában több százezres nagyságrendű, Ázsiában százmilliós mozgást indított el a munkafeltételek megváltozása, ugyanakkor azok a vendégmunkások is nagyon sokan vannak, akik a jobb idők reményében nem tértek vissza hazájukba – derül ki a BBC World Service és a brit Migration Policy Institute tanulmányából.

A kelet-közép-európai országok 2004-es uniós csatlakozása után Nagy-Britanniában munkát kereső 1,4 millió ember közel fele hazatért, a Spanyolországban munkát vállaló románok és bolgárok száma 60 százalékkal esett vissza az idén az egy évvel korábbihoz képest. Ezt szakértők részben a munkalehetőségek csökkenésével, részben azzal magyarázzák, hogy saját országukat – elsősorban Lengyelországot – kevésbé sújtotta a válság. Emellett az unió szabad munkaerőpiaca lehetővé teszi számukra, hogy a recesszió elmúltával minden további nélkül visszatérhessenek.

Mexikóból 2004-2005-ben még 653 ezren mentek át dolgozni az USA-ba, míg a 2009 márciusát megelőző 12 hónapban már csak 175 ezren, ugyanakkor az igazán drámai migráció Kínán belül figyelhető meg, ahol az ország belső területeiről 140 millió ember kelt útra, hogy munkát keressen a tengerparti részek gyorsan iparosodó nagyvárosaiban. Ennyi ember a világ tizedik legnagyobb országát alkothatná. Pakisztán és Banglades kivételével lényegesen csökkentek a vendégmunkások által hazautalt összegek is. A külföldön dolgozó törökök például 43, a moldovaiak 37 százalékkal mérsékelték rokonaik támogatását. Utóbbi azért nagy baj, mert a vendégmunkások utalásai a kelet-európai ország GDP-jének egyharmadát teszik ki.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Categories

%d bloggers like this: