Posted by: Kovács Péter | September 29, 2009

Oszlik a köd a kínai iPhone forgalmazása körül

Forrás: CW.hu

Bizonyára mindenki ismeri azt a viccet, amelynek csattanója úgy hangzik, hogy „a hír igaz, de…” A hétfőiekhez képest sokkal pontosabb adatokkal rendelkezünk az iPhone kínai forgalmazásáról.

Már hétfőn is éreztük, hogy valami baj van a kréta körül és az Apple okostelefonja forgalmazásáról szóló hírek zavarosak és ellentmondásosak. A köd feloszlani látszik, most már világos, hogy a „G” és „GS” verziók – összesen öt különböző változat – is forgalomba kerül, illetve az előfizetési csomagokról is többet tudni.

Ötféle iPhone Kínának
Az 5999 jüanos ár a 8 gigabájtos iPhone G-re vonatkozik, amelyből csak fekete színűt lehet majd kapni a kínai piacon, míg a 16- és 32 gigabájtos iPhone GS-ből fehér és fekete változatok is hozzáférhetőek lesznek. Így összesen öt különböző verziót kínál majd a China Unicom. A készülékek két éves hűségszerződéshez kötött előfizetési csomagokban és azok nélkül is megvásárolhatóak lesznek.

A 8 gigabájtos iPhone 3G 5999, a 16- és 32 gigabájtos GS pedig rendre 6999 és 7999 jüanba kerül, hűségszerződés nélkül. (Jelenleg egy jüan 27 forintot ér, vagyis a 32 gigabájtos GS leendő kínai tulajdonosainak közel 220 ezer forintnak megfelelő összeggel lesz kevesebb a pénztárcájában.)

A készülékek ára lényegesen alacsonyabb, ha a vásárló a hűségszerződéses előfizetéseket választja. Összesen nyolc különböző csomag közül lehet választani, amelyek havi díja 126 és 886 jüan között mozog, de ezeken kívül létezik egy 66 jüanos speciális csomag diákoknak. A drágább csomagokra előfizetéssel jelentősen csökken a készülékek ára is.

A diákkedvezmény utáni legolcsóbb, havi 126 jüanos csomaggal a 8 gigabájtos 3G már csak 3099 jüanba, a 16- és 32 gigabájtos 3GS-ek pedig 3999 és 4999 jüanba kerülnek. A második legdrágább csomag havidíja 586 jüan, de cserébe a 3G-t ingyen, a 16 gigabájtos 3GS-t 99 jüanért, míg a 32 gigabájtosat 999 jüanért kapja az előfizető. A legdrágább csomag 886 jüant kóstál havonta és az előfizető bármelyik készüléket ingyen kapja meg mellé.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Categories

%d bloggers like this: